Iskolánkról

Vitézek, mi lehet
Ez széles föld felett
Szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor
Az sok szép madár szól,
Kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, ki kedves mindennél.

Ellenséget látván,
Örömmel kiáltván
Ők kópiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon
Az dolog harcokon,
Szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén
Arcul reá térvén
Űzőt sokszor megvernek.

Ellenség hírére
Vitézeknek szíve
Gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is,
Csak jó kedvéből is
Vitéz próbára indul,
Holott sebesedik,
Öl, fog, vitézkedik,
Homlokán vér lecsordul.

Az nagy széles mező,
Az szép liget, erdő
Sétáló palotájok,
Az utaknak lese,
Kemény harcok helye
Tanuló oskolájok,
Csatán való éhség,
Szomjúság, nagy hévség
S fáradtság mulatások.

Véres zászlók alatt
Lobogós kópiát
Vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt
Távol az sík mezőt
Széllel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal,
Fényes sisakokkal,
Forgókkal szép mindenik.

Az éles szablyákban
Örvendeznek méltán,
Mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken
Véressen, sebekben
Halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra
Gyakran koporsója
Vitézül holt testeknek.

Jó szerecsen lovak
Alattok ugrálnak,
Hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll,
Ki lováról leszáll,
Nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten éjjel
Csataviseléssel
Mindenik lankadt s fáradt.

Ó végbelieknek,
Ifjú vitézeknek
Dicséretes serege!
Kiknek ez világon
Szerte-szerént vagyon
Mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel
Sok jó szerencsékkel
Áldjon Isten mezőkbe!

Az jó hírért, névért
S az szép tisztességért
Ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát,
Vitézségről formát
Mindenkinek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok
Mezőn széllel járnak,
Vagdalkoznak, futtatnak.